Volt idő, amikor a nedves álom megelőzése végett a hímtagra egy felköthető eszközt húztak, melynek a végébe egy éles vashegyet helyeztek. Ha ebbe aztán a megduzzadt fallosz beleütközött, a hirtelen fájdalomtól rögvest lelankadt, és hiába ingerelték a legcsábosabb álomképek, a magömlés jó eséllyel elmaradt. Ha most arra kérném a lector benevolenst – ami latinul szebben hangzik mint a „nyájas olvasó”, minthogy a benevolens jóakaratút, jóindulatút jelent, és nem arra céloz, hogy az olvasó nyájas, azaz a nyájhoz tartozó, nyájat kedvelő lenne – tippelje meg, hogy a fentebb említett mazochista eszközt mikor, hol és kik használták, nagy valószínűséggel azt mondaná, hogy ilyet csak a középkorban, a magukat szigorú szexuális absztinenciára kényszerítő szerzetesek találhattak ki. Kevéssé jóindulatúan talán egy-két jelzővel is megspékelné véleményét, melyek között a „sötét” vagy az „aberrált” jelzők még viszonylag visszafogottak lennének.
Nos, ezt az elmés eszközt a XIX. században, főként Angliában használták, de reklámozták még a XX. század elején is. Persze, nem azért használták, mert azt gondolták volna, hogy az erotikus álom, és annak folyományaként az éjszakai magömlés valami égbekiáltó nagy bűn, mely tisztátalanná teszi a lelket, hanem szimplán egészségügyi okokból. Egy angol orvos, William Acton úgy vélekedett – és nem volt egyedül – hogy minden férfinak adott mennyiségű spermiuma, illetve szexuális energiája van, így az önkielégítés, vagy – ami egészségügyi szempontból ugyanaz – a nedves álom pazarlás.
Azért az elképzelésért, hogy az erotikus álom, illetőleg az éjszakai magömlés bűn, már csakugyan a középkorba kell visszamennünk, annak is a legelejére. De helyesebb, ha azt mondjuk, hogy inkább az ókor vége tájékán érdemes ilyen elképzelések után kutakodnunk. Johannes Cassianus (360-435) szerzetes és egyházi író a De institutis coenobiorum, et de octo principalium vitiorum remediis (Kolostori szabályzatok, a nyolc főbűn gyógymódjairól) c. munkájában külön fejezetben foglakozott a szerzetesek nedves álmaival, azok okaival, valamint megelőzésük technikáival. Olvassunk bele:
Cuius puritatis hoc erit evidens indicium ac plena probatio, si vel nulla imago illicens quiescentibus nobis et in sopore laxatis occurat, vel certe interpellans nullos concupiscentiae motus valeat excitare. Licet enim ad plenam peccati noxam talis commotio minime reputetur, tamen necdum perfectae mentis indicium est nec ad purum excocti vitii manifestatio, cum per fallaces imagines huiusmnodi operatur illusio. Qualitas enim cogitationum, quae distinctionibus diei neglegentius custoditur, probatur quiete nocturna. Et idcirco cum intercesserit aliqua talis illusio, non culpa somnii credenda est, sed negligentia temporis praecedentis et manifestatio morbi latentis intrinsecus, quem non primitus noctis hora parturit, sed intimis animae reconditus febris ad cutis superficiem somnii refectione perduxit, arguens occultas aestuum febres, quas per totum diei spatium noxiis cogitationibus pasti contraximus: ut solent malae quoque valetudines corporum non ea collegi tempestate in qua videntur emergere, sed negligentia sunt praeteriti temporis adquisitae, quo pastus quis inprudenter escis saluti contrariis noxios umores sibimet letalesque contraxit.
(Ennek) A tisztaságnak nyilvánvaló jele és tökéletes bizonyítéka, ha pihenésünk idején, álomba merülve sem mutatkozik előttünk semmilyen csábító álomkép, vagy ha mégis háborgat: semmiféle szenvedélyt nem képes felszítani. Noha egy ilyen felindulás nem számít teljes bűnnek, mégis amikor a hiú képzelődés ilyen csalárd képek által munkálkodik bennünk, az nem a tökéletes lélek jele, és nem is annak a megnyilvánulása, hogy megtisztulva kiolvasztottuk volna magunkból a bűnöket. Gondolataink minőségéről, melyekre a különféle napszakokban hanyagabbul vigyázunk, az éjszakai pihenés árulkodik. Ezért, ha ilyesféle képzelgés lep meg, ne higgyük, hogy az az álom bűne, hanem a korábbi idők hanyagsága és a belső lappangó nyavalya megnyilvánulása; ezt a képzelgést nem az éjszakai óra szüli meg hirtelen, hanem a titkos láz a lélek mélyéből, az álombeli felüdülés alatt hozza a test felszínére, leleplezve a szenvedély titkolt lázát, melyet azzal okoztunk magunknak, hogy egész nap bűnös gondolatokban gyönyörködtünk. Miként ez a test betegségeinek esetében is lenni szokott, melyeket nem akkor szedünk össze, amikor megjelennek, hanem korábban okozzuk magunknak hanyagságunkkal, - így az, aki meggondolatlanul az üdvösséghez nem illő táplálékkal él, bűnös és halálos nedvességet okoz magának. (De spiritu fornicationis, A parázna indulatról 6,10.11)
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy az erotikus álom (imago illicens - csábító (álom)kép, imago fallax - csalárd (álom)kép, illusio - hiú, üres képzelgés) olyan álom, melyet a bujaság démona inspirál. De nem ám úgy, hogy kihasználva az éjszakai öntudatlanságot obszcén képeket csempész az elmébe, hanem úgy, hogy napközben pajzán gondolatokra csábítja a szerzetest, melyek aztán az álomban megelevenednek. Ennek ellenére az erotikus álom nem számít teljes bűnnek, noha azt mindenképpen jelzi, hogy a szerzetesnek lelkileg van még mire gyúrnia. Nyilvánvaló, hogy a tökéletes és kívánatos tisztaság nem tűrne meg ilyesféle álmokat. Ugyanakkor feltűnő, hogy a legnagyobb baj nem az erotikus álommal, hanem inkább a magömléssel, a bűnös és halálos nedvességgel, az ocsmány ragaccsal van. Az erotikus álom csupán annyit jelez, hogy a szerzetes még nem áll a lelki élet magaslatán, a magömlés viszont, Cassianus szerint azt jelenti, hogy az álombéli parázna együttlét, mivelhogy látható nyoma van, valóban megtörtént. Vagy ahogy latinosan mondanánk: konszumálódott.
De ki más tudta volna jobban, mint Cassianus, hogy az emberi természet gyarló. Számolt is vele, mi több, engedményt is tett neki. Úgy gondolta, hogy amennyiben a szerzetes öntudatlanul, vagyis úgy löveli ki magából az ocsmány ragacsot, hogy közben nem kéjeleg az obszcén álomképekben, az természetesnek tekinthető.De hallgassuk inkább őt:
Itaque hic est integritatis finis ac perfecta probatio, si quiescentibus nobis titillatio voluntatis nulla subrepserit ac pro necessitate naturae nobis inconsciis concretionis egerantur obscenae. Quas sicut abscidere per omnia et in perpetuum anputare supra natura est, ita revocare ad inevitabilem rarissimamque naturae necessitatem summae virtutis est, quae pulsare monachum duobus interpositis mensibus solet.
Ennélfogva a tisztaság végcélja és tökéletes bizonyítéka az, ha pihenésünk ideje alatt az inger nem foszt meg az akaratunktól és a természeti szükség okán, tudtunkon kívül vetjük ki magunkból az ocsmány ragacsot.Ezeket ahogyan teljesen kiiktatni és végérvényesen távol tartani a természetet meghaladó dolog, éppúgy a legfőbb erénynek számít, ha olyan ritkán esik meg, amennyire az a természeti szükség okán elkerülhetetlen; a szerzetest ez kéthavonta szokta nyugtalanítani. (6, 20)
Annak érdekében, hogy elkerüljék a nedves álmot, az imádság mellett a szerzetesek kevésbé ájtatos technikákat is bevetettek. Végül is ez egy küzdelem volt – következetesen így is nevezik egyébként – melyet bármi áron meg kellett nyerni. Rendszeresen használtak például egy bizonyos ólomlemezt, melyet Cassianus is megemlít. Miként az alábbiakból kiderül, ez a viktoriánus kor vashegyű herkentyűjéhez képest egy egészen szelíd eszköz volt. Az ólomlemezt ókori orvosok is ajánlották a pollucio nocturnaban (éjjeli tisztátalanság, beszennyeződés) szenvedőknek, megtoldva azzal a tanáccsal, hogy sötétben kell szeretkezni, így az izgató látvány nem szüremkedik be az álmokba. Ez utóbbi technika szerzetesek esetében nyilván szóba se jöhetett. Maradt tehát az ólomlemez.
Atque in tantum se mundos ab omni coitus pollutione custodiunt, ut, cum se praeparant agonum certamini, ne qua forsitan per somnium nocturna delusi fallacia vires minuant multo tempore consequitas, lamminis plumbeis renium contegunt loca, quo silicet metalli rigoregenitalibus membris applicito obscenos humores valeant inhibere, intelligentes se procul dubio esse vincendos nec iam posse propositum certamen demptis viribus adimplere si promissam pudicitiae soliditatem fallax noxiae voluptatis imago corrumperit.
Olyannyira megőrzik magukat a közösülés minden tisztátalanságától, hogy – midőn a küzdelemre készülnek - nehogy véletlenül, álomban, éjszakai csalárdság által rászedve meggyengüljön a hosszú időn át megszerzett szilárdság, ólomlemezeket helyeznek a veséjük tájékára, így a hűvös fém által, mely érintkezik a heréikkel, az ocsmány nedveket vissza tudják tartani, felismerve, hogy kétségkívül alulmaradnak, és a maguk elé célul tűzött küzdelmet, meggyengülve, nem képesek állani, amennyiben a szüzességi fogadalom szilárdságát a bűnös kívánság csalárd képe bemocskolja. (6,7)
De ha már szóba kerültek az ókoriak, kérdezzünk rá arra is, hogy ők miként vélekedtek az erotikus álmokról, illetve az éjszakai magömlésről. Hippokrátész (Kr.e. 460- Kr.e. 377) úgy vélte, hogy az erotikus (nedves) álmok különféle betegségek, pl. gerincsorvadás, vagy lázzal járó betegségek tünetei. Az erotikus álom jelzi, hogy túl sok a forróság a testben (De Semine). Arisztotelész (Kr.e. 384- Kr.e. 322) is írt egy könyvet az erotikus álmokról (ő figyelte meg egyébként először, hogy álmodás közben ide-oda cikázik a szemünk), ám ez a könyv elveszett. Így csak annyit tudunk, hogy szerinte is a forró, habzó testnedvek okozzák a nedves álmot.
Nem lehet nem észrevennünk, hogy a keresztény gondolkodásban valójában mindössze annyi történt, hogy a hangsúly az erotikus álom egészségügyi vonatkozásairól áttevődött a lelki küzdelemre. Az erotikus álom bemocskolja a lelket, de legalábbis jelzi, hogy a szerzetes messze van a kívánatos lelki tisztaságtól. Minden nedves álom – leszámítva a kéthavi egyet – egy szégyenszemre elvesztett lelki tusa. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ókoriak többsége mégcsak betegségnek, vagy betegség tűnetének sem tartotta a nedves álmot. Elég, ha most csak Lucretiusba olvasunk bele:
Tum quibus aetatis freta primitus insinuatur
semen, ubi ipsa dies membris matura creavit,
conveniunt simulacra foris e corpore quoque,
nuntia praeclari voltus pulchrique coloris,
qui ciet inritans loca turgida semine multo,
ut quasi transactis saepe omnibus rebus profundant
fluminis ingentis fluctus vestemque cruentent.
És ha a fejlődéssel megjön az ifjúi hév is,
S eljön az érett kor, mely magvakat kelt a tagokban,
Kintről testek képei ömlenek egyre feléjük,
Szép arc és bájos szín hírnöke mind valahánya,
És izgatja a maggal megtelt részit a testnek,
Ugyhogy mintha bevégeznék mindazt, mivel ez jár,
Nedvük özönként ömlik, foltot hagyva az ágyon. (De rerum natura, 4.1030-1040. Ford. Tóth Béla)
Ám hogy lássuk, mennyire nem sötét az a középkor, legalábbis az érettebbik része, olvassunk bele a doctor angelicus, az angyali doktor, azaz Aquinói Szent Tamás (1225-1274) híres művébe is. Tamás azt mondja, hogy az éjszakai magömlést kétféleképpen érdemes szemügyre venni. Először önmagában. Önmagában nem bűn, mégpedig azért nem, mert ahhoz, hogy bűnről beszélhessünk az ítélőképesség birtokában, ha úgy tetszik tudatunknál kell lennünk. Az alvó ember pedig nincs szabad akaratának birtokában, így éppúgy nem lehet bűnt tulajdonítani neki mint az őrültnek vagy az értelmi fogyatékosnak. Ám az éjszakai magömlést olyan vonatkozásban is szemügyre kell venni, hogy mi okozza. Lehetnek először is testi okai. Okozhatja pl. a magfolyadék túltengése, valamilyen belső tűz, amit meg a túlzott étel-vagy italfogyasztás okoz. Ebben az esetben maga az ok (a mértéktelenség) a bűn, azaz a magömlés csupán kiváltó oka révén nevezhető bűnnek. Ha a túltengést, belső tüzet nem valamilyen mértéktelenség okozza, sem okát tekintve, sem önmagában nem bűn. Okozhatják továbbá korábbi gondolatok. De Tamás itt is különbséget tesz az ún. spekulatív gondolatok és a pajzán, parázna gondolatok között. Spekulatív gondolat például az, ha valaki – természetesen kellő irtózással – napközben a paráznaság témájáról eszmecserél. Ez esetben, ha ezek a gondolatok valahogy befurakodnak az álomba, és nedves álmot okoznak, nem beszélhetünk semmiféle értelemben bűnről. Ám ha parázna gondolatok, a hús vágya szítja fel a képzeletet, a magömlés újfent csak kiváltó oka révén tekintendő bűnnek. Tamás le is vonja a következtetést (matematikusok kedvéért: QED):
Sic igitur patet quod nocturna pollutio nunquam est peccatum, quandoque tamen est sequela peccati praecedentis.
Ennélfogva világos tehát, hogy az éjszakai magömlés soha nem bűn, noha olykor egy előző bűn következménye. (Summa theologiae, II-II, 154 kérdés, 5 pont)
Mit mondjak? Üdítő gondolatok. Nem tudom Tamás szerette-e a bort, ha nem, egy böjtnapi halvacsora mellett is, szívesen elbeszélgettem volna vele. De ugorjunk bő két évszázadot.
A reneszánsz azt az ókori vonalat viszi tovább miszerint az erotikus (nedves) álmok különféle betegségek tűnetei. Antonio Gazio (1461-1528) olasz orvos a felgyülemlett spermával magyarázza az erotikus álmokat. Ez a felgyűlt sperma veszélyes lehet a szívre, a gyomorra, illetve az agyra. A nedves álom jótékony, mivel helyreállítja az egyensúlyt a testnedvek között, sőt bizonyos szív-és gyomorbántalmakat is gyógyít (Antonio Gazio: Corona florida- Virágzó korona). Paulus Kyr (1510-1588) erdélyi orvos is úgy gondolta, hogy az éjszakai erotikus álomképeknek jótékony hatásuk van, mert a beteget megszabadítják a szerelmi dühöngéstől és melankóliától. Az álmok szimptómák, jelzik a szerelmi dühöt, a vérbőséget, vagy az őrült szerelmi szenvedélyt (mania, furor), de kiváltójuk lehet (hogy örült volna ennek Freud!) a szexuális absztinencia, a kielégítetlen nemi vágy is. A szerelmi dühöngést a testi nedvek egyensúlyának felbomlása okozza, így az erotikus (nedves) álom voltaképpen egyfajta öngyógyító – ma így mondanánk – mechanizmus (Paulus Kyr: Sanitatis studium etc. – Az egészség tudománya stb.). A fenti gondolatok ellenére az erotikus álom még mindig valamiféle mumus maradt, quasi rémálom, melyet jó mielőbb megszűntetni.
A huszadik századnak kellett eljönnie ahhoz, hogy megértsük: az erotikus (nedves) álmok olyannyira természetesek (ha nem is éppoly gyakoriak) mint a jónapotkívánok. Na, nem Freudnak, ahogy gondolnánk esetleg. Persze, Freud szerint a legtöbb álom erotikus töltetű, és egész fejezeteket szentelt a különféle erotikus álomszimbólumoknak, ám az Álomfejtésben nem foglalkozott külön a tulajdonképpeni erotikus álmokkal. Meg volt győződve arról, hogy az ilyen álmok teljesen átlátszók: a valódi szex hiánya okozza őket, és kompenzáló (kiegyenlítő, ellentétező) jellegük van. Jóval Freud után, álomkísérletek során derült ki, hogy mindenkinek – férfiaknak és nőknek is – eléggé rendszeresen vannak erotikus álmai (azok, akik nem emlékeznek az álmaikra nyilván nem játszanak). Ezek serdülőkorban gyakrabban járnak együtt magömléssel (Lucretius dixit), később csak elvétve, de maguk az erotikus álmok nem ritkulnak számottevően. Az erotikus álmok nem függenek attól sem, hogy valakinek mennyire kielégítő a nemi élete, vagy mennyire harmonikusan él együtt a társával. Az erekciónak pedig általában (mennyire meglepődött volna ezen Acton), és az annak megfelelő női genitális izgalomnak általában nincs köze az erotikus álmokhoz. Az erekció az alvás ideje alatt kilencven percenként jelentkezik, és kb. 25 percen át tart. Ez egy teljesen természetes dolog, különben arra kellene gondolnunk, hogy szinte egyfolytában erotikus álmaink vannak, és éjjelente az ágyunk átváltozik egy külvárosi, Z kategóriájú pornómozivá.
Hogy mit jelentenek ezek az erotikus álmok? Nos, ezekre is érvényes Jung megállapítása: az egyéni embernek egyéni álmai vannak. Kinek mit tehát. Egy biztos, az erotikus (nedves) álmokra is áll az, amit Terentius így mond: homo sum, nil humani a me alienum esse puto. Azaz:
Ember vagyok: semmi, ami emberi nem idegen tőlem.
Irodalom
Charles Stewart: Erotic Dreams and Nightmares from Antiquity to the Present
Molnár Dávid:The healing Power of erotic Dreams in the Age of Humanism
Douwe Draaisma: Az álomszövő
Michel Jouvet: Alvás és álom